Szomoróc sorstársai: Szentistvánlak és Térvár

 1922-ben Szomoróccal együtt két másik település is visszakerült Magyarországhoz.

Februárban a Zala megyei Szentistvánlak. A falu eredeti neve Jósec volt, amit 1908-ban változtattak Szentistvánlakra. A községet 1935-ben Bödeházához csatolták.

Májusban a Csongrád - Csanád megyei (korábban Torontál megyei) Térvár.  1892-ig ez a falu is önálló volt, jelenleg a Szegedhez közeli Tiszaszigethez tartozik.

Szentistvánlak (Jósec)

Térvár

Hol volt Szentviszló falu?

A Kerca és Szomoróc között fekvő Szentviszlót több XVI. századi forrás is külön településként említi. Az ott álló templomhoz jobbágytelkek tartoztak, amelynek haszna a plébániát illette. A Szentviszló névvel a XVII. százafban már nem találkozuk, de eltűnt-e a falu? Nem teljesen, mert a templomhoz tartozó egykori jobbágytelkek története egészen a legutóbbi időkig követhető. Nagyjából az egykori település határai is megállaptható. Szentviszló délen Szombatfával és egy rövid szakaszon Szerdahellyel volt határos. Északon Domaföldéig tartott. Nyugati határa valahol a Luthár-ház környékén lehetett, s onnan a Siposok hegyén keresztül vezetett észak felé. A keleti határ már egy kicsit bizonytalanabb. A Kis-patak völgye, a mostani katolikus templom és a plébániamajor környéke még Szentviszló területéhez tartozott.   Szentviszló utódja így tulajdonképpen Szomoróc Cserta településrésze.

Hajas Károly (1823 - 1905) emlékezete

1823-ban Egyházasrádócon született, 12 évesen került Kercára, így életének 82 évéből 70-et a faluban töltött. Földmérő mérnök volt és mellette gazdálkodott is. 1845 és 1870 között egész sor Vas megye településnek ő készítette el a részletes térképét. Ezek a "földabroszok" ma a helytörténet fontos forrásai. Tagja volt a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek. Fontosnak tartotta az építészeti értékek védelmét. Jelentős szerepe volt abban, hogy a veleméri és a domonkosfai középkori templomok megmenekültek a pusztulástól.

Képek: Hajas Károly síremléke a kercai református temetőben.

Lásd még:  A veleméri templom megmentői

"S száz lépésre a temető" - családi sírkert Szomorócon

Szomorócon a haranglábbal átellenben lévő kis temetőkertet sövény veszi körbe. A  néhány síremlék a mögötte alig száz lépésnyire álló portához tartozott. A legrégibb és  legtekintélyesebb sírkövön a következő felirat olvasható:

"Itt nyugszik egy tisztes családatya Kapornaky Mihály ez általa kijelölt és a legfelsőbb hatóság által engedélyezett családi temető kert sírboltjában, élt 70 évet, megh: 1874 évi Jul 5.
A feledhetetlen édes atya hamvainak állíttatott, gyermeki szeretetből.
Béke poraira."  

Az ilyen temető ritkaság, de mégsem különcködésről van szó. Az 1800-as években máshol is készültek családi temetők. A sírkertek létesítéséhez engedély kellett, amit nem volt egyszerű beszerezni. A "legfelsőbb hatóság" a családi temetőkert helyett szívesebben hozzájárult családi sírkápolnák létesítéséhez. (Ilyennel találkozhatunk például Kerkáskápolnán is.)
A családi temető nem elkülönülést jelentett, hanem egy hagyomány kiterjesztését. Egy-egy családnak, nemzetségnek a templomban is külön helye volt. Az Őrségben elenyésző volt a nemesek száma, itt sem egy nemesi család létesített magának külön sírkertet, hanem egy öntudatos "parasztpolgár" família. Van olyan, nem bizonyított feltételezés, hogy az őrségiek "hajdan is" nemzetségenként külön - külön temetkeztek. Az őriszentpéteri Baksa-szeri és Keserű-szeri temetőket szokták felhozni példaként, de ott véleményem szerint, inkább a nagy távolság miatt temetkeztek külön - külön.

Távoli párhuzam, de a református Ady Endre több versében is megjelenik a családi temetőkert. A Közel a temetőhöz című verse így kezdődik:
"Egy ablaka lesz a szobámnak
És arcomon ezer redő
S száz lépésre a temető."

Arról, hogy az ő apja is családi temetőt tervezett, egy egész vers szól:

Nagy sírkertet mérünk

"Édes apám, talán elférünk."
Ő hosszakat lép s némán számol,
Én a nyomában.
Sirkert kell a családnak: mérünk.

Hol kelni szoktak friss palánták,
Meleg ágyaknak közelében,
Vetik külön majd
Az Ady magvak hideg ágyát.

Házközeles, fekete földben
Mérjük a sírkert szélét, hosszát.
Négyen leszünk csak,
Kik idehullunk örökölten.

Dús földön és kevés kalásszal
Értük el a mérésnek őszét,
Az apám lép, lép
Reszkető lábbal, esti lázzal.

Százszor és százszor újra kezdi,
Már száz sírra eleget lépett,
De hátha, hátha
S bús lépéseit megnöveszti.

Ez a föld, ha maggal beszórta,
Emlékszik rá, áldott volt mindíg,
Kereszt keresztet
Ért itt nyáron husszorozódva.

Két fia van és velük elvész
E dús kis földnek kis családja,
Minden és minden.
Hát négy sír lesz itt csak a termés?

"Édes apám, talán elférünk."
Este van, ő tünődik, hallgat
S az alkonyatba
Beleveszünk, sírkertet mérünk.

Boronafalú halottasház Szomorócon

Halottasháznak mondták, de halottat csak nagyon ritkán tároltak benne. Inkább a temetkezés eszközeinek (Szent Mihály lova, szerszámok) elhelyezésére szolgált. Valószínűleg egyidős volt a temető régi részével, azaz 1830 - 40 körül épült. Az épület mellett a 2010-ben elpusztult öreg hársfa látható. A kép 1989-ben készült, a halottasházat pár évvel később bontották le.

A Szomoróc és Őrihodos közötti "Vicinális út" ügye

A Kercaszomor (Szomoróc) és Hodos közötti un. "vicinális út" 1923-ig törvényhatósági út volt. Ez azt is jelentette, hogy addig a fenntartásáról, gondozásáról a vármegye volt köteles gondoskodni. 1923-ban (Szomoróc visszatérése után) a vármegye úgy döntött, hogy az utat a megyei fenntartású vicinális  utak hálózatából törli. Az út további fenntartására a megyei törvényhatóság Szomoróc községet kötelezte.

"Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen 1923. évi szeptember hó 17-én és folytatva tartott évnegyedes rendes közgyűlés jegyzőkönyvéből. 8014—1923. szám. Tárgy: A vármegye alispánja jelenti, hogy múlt év február havában Szomoróc községgel együtt az őrihodos—szomoróci vicinális útnak kb. 2 és fél km.-es szakasza is felszabadult a megszállás alól. Ezen útszakasz tekintetében — a vicinális utaknak törvényhatósági kezelésbe való átvétele alkalmával — intézkedés

nem történt s mert ezen útszakasz jelenlegi helyzetében vicinális útnak nem tekinthető, javasolja, hogy ezen útszakasz a vicinális utak hálózatából kihagyassék s annak mint községi közdűlő útnak fenntartása Szomoróc község köteleztessék. Véghatározat. Vasvármegye törvényhatósági bizottsága a vármegye alispánjának előterjesztését elfogadja s ehhez képest az 1890. I. te. 36. §-a alapján kimondja, hogy az őrihodos—vicinális útnak jugoszláv megszállás alól felszabadult mintegy 2 és fél kilométeres szakaszát a törvényhatóság vicinális úthálózatából kihagyja. Felhívja egyúttal Szomoróc község képviselőtestületét, hogy az 1890. I. te. 47. §-a értelmében ezen útszakaszt a községi útjainak hálózatába vegye fel s ennek fenntartásáról gondoskodjék. Mely véghatározat a vármegyei hivatalos lap I. rovatában közzététetik azzal, hogy ellene a közhirré- tételtől számitott 15 nap alatt a vármegye alispánjánál beadandó és a m. kir. Kereskedelemügyi miniszter úrhoz cimzendő felebbezésnek van helye. Miről a vármegye alispánja, Szomoróc község elöljárósága, a szentgotthárdi főszolgabíró, mint a vicinális útügyi érdekeltség elnöke és a vármegyei hivatalos lap szerkesztője értesittetnek. Jegyezte és kiadta: (P. H.) Dr. Horváth Kálmán s. k., vm. főjegyző.

(Vasvármegye hivatalos lapja, 1923. október 11. 280. p.)

A kercaszomori Szent Vencel templomra vonatkozó források időrendi jegyzéke

Összeállította: Benczik Gyula

1208  -   „prima meta procedit a sancto Vencezlao in via ad orientem et conterminatur terre ville speculatorum Kurcite”  RA I.1, köt 236. sz. 75 – 77. p.

1376  -   „rope ecclesiam beati Vencezlai Martyris et quadam viam a parte orientali adjacenti”  MOL Dl 100149,  Dl 100150

1390  -  birtok „a parte ecclesie Beati Vencezlai”  eső két ekényi föld a  Kerka (Karika) mellett MOL Dl 42451

1391  -  három ekényi föld Damafelde-n, amely a a Hoduspataka mellett, „a parte ecclesie Beate Vencezlai” fekszik  VaML Dl 916

1463  -  Az Őrség határjárásában: „inde ad viam Hatharwth, inde ad prope ecclesiam Zentwyzlo, inde ad viam, penes quam existit una meta terrea”   MOL Dl 65920

1482  -  Kapolnaskyrcha possessio  MOL Dl 93550

1494  -  „de Sancti Venceslao ….  Districtus de Belmura Jaurensis diosesis parochialium rectores, plbanos, noncupatos”    Monumenta Romana episcopatus Vesprimiensis. A veszprémi püspökség római oklevéltára 1103 – 1526. 4. köt. Bp. 1896 – 1907,  26 – 27. p.

1502  -  „Confirmatio libertatum et exemptionalium Nicolae Regis Bosnae pro possessionibus Zentwyzlo Ewrryzenthpeter et Hodos in districtu Ewrsegh habitis per Laurentium Ducem in anno 1502 factas”  Lithomericzky-elenchus. Rábakethely – Szetgotthárd plébániahivatal levéltára

1503  -   András Zenthvyzlo-i alesperes a nála Proznyakfalwai-i Proznyak Jakabtól a vasvári káptalan oklevele szerint 8 arany forintért zálogban lévő Peranawcz-i birtokrészt, a Kancholcz-i pusztatelket tovább zálogosította Heegh-i Istvánnak (egregius), azzal a feltétellel, hogy Proznyak kérésére a zálogösszeg fejében vissza kell adnia. VaML Dl 1106

1548  -  „Zenth Wyzlo … plebanus de eadem … pauper 2”  MOL E 158  Conscriptionem portarum Comitatus Castriferrei  1. köt.  337. p.

1575  -  „Ittem Zenth Wyzlo es szomoroch közöth zentheghaznak Zent Lyzlonak wannak Jobbagy myndenestwl  …  sessio 4”  MOL Mikrofilmtár  4315

1588  -  Az Őrség urbáriuma 1588.  „Wgyan ezen hatarban wagyon Kercha és es Zenth Wizlo keözeött a papoknak 4 haz Jobbágyok de pwztak”  MOL Mikrofilmtár  4315

1629  -  „A Mura és a Rába közt nincs lelkész Csesztregen, Szent Miszlón (!), Kápolnásfalván, Rákoson, Gyarmaton,Szigeten”.  Thury Etele: a dunántúli református egyházkerület története. Pápa, 1908, 235. p.

1634. jan. 20.  -  „Bakos János …. szentmiszlói … lelkészek  Thury i. m. 263. p.

1690  -  „Pagus Keicza (!) templum huic pago datur in uno monticulo versus occidentem: Ss Trinitati  dedicatum, a pago milliarum ferme quartali extructum, cuius tectum tartaroru immaniate igne conflagratum est, parietes aolummodo mutati manent”  MOL Urbaria etConsciotiones. Fasc. 29. No. 1.

1698. márc. 10.  -  „Temploma a községen kívül egy eléggé kimagasló hegyen épült Isten dicsőségére és Szent Mihály arkangyal tiszteletére. Napkeleti irányba néz. A temető mellette és körülötte terül el, mégis nyitott és különféle utak szelik át. Maga a templom frissen van felújítva s a gondoskodás kötelezően kiterjed a boltíves szentélyre, a kőből való szószékre, a fábólvaló kórusra, az oltárt helyettesítő asztalra, a téglapadolatra, a rosszul felállított padokra és a magára hagyott kegyszertartóra. A torony kőből épült és a templom többi részével együtt zsindellyel van fedve. Harangja a temető mellett zsindellyel fedett, fagerendákból álló haranglábra van felfüggesztve. A védőszent tisztelete az előbb említett isteni arkangyal ünnepe.  …. Az ifjak évente bizonyos vásári összejöveteleket tartottak, és ha valami összejött, az az egyházat illeti.”   Püspöki Levéltár, Szombathely, Kazó-visitatio, Kerca, Sill Aba Ferenc kézirata.

1708  -  „Coloni sunt quatuor Parocho serviantes, unus Ludi Ma/g/iste/ro applicatus est” Hodosi Sámuel egyházlátogatása Kercán. Pataky László: Az őrségi református egyházkerület története

1758  -   „A kercai templomot Keresztelő Sz. János tiszteletére építették. Eretneketől kapták vissza. Kőépítmény, szentélye hosszabb és boltíves, rossz zsindellyel födve és téglával kirakva a padozata: Délre a falutól magasabb helyen fekszik, tornya szintén erős építmény. Kórusa, szószéke és hitvány padjai fából készültek. Egy oltára van … Körülötte terül el a temető bozóttal  elkerítve …. Régi katholikusok alapították, amint ezt olvasni lehet a szentély evangéliumi oldalán a  falban, a török pusztítása után került a másvallásúak kezébe, akik renoválták is, majd meg a villám sújtotta, mígnem 1733. november19-én a katolikusok visszakapták.  … a plébánia funduson, a temetőn kívül egy kis kunyhó látható, amelyben vásárkor bort szoktak mérni, s ezért fizettek bért a plébánosnak, ugyancsak vásárkor helypénzt szoktak adni az árusok …  a templomon kívül a haranglábon egy harang. A plébániának azelőtt 4, most 3 alattvaló jobbágya van …  A hívek száma: a legtöbben másvallásúak, nem engedték meg az összeírást a királyi rendeletekre és a püspöki parancsra sem.”   Püspöki Levéltár, Szombathely Batthyány-Visitatio, Kerca. Sill Aba Ferenc kézirata.

1786  -  „Nekünk ezen harangunkon kívül más harangunk is volt, mellynek árát nagy magunk erőltetésével szedtük össze egymáson százhatvan forintért, ez elhasadván, az árát a plebános urak vették kezekhez …. Nincsen arra a harangra semmi jó gondviselés, félre hellyen vagyon, még a plebánus urtól is messze, akinek nem kell is, rángatja, félő úgy is elrontják …” VaMl II. József-kori iratok: Fasc. 16. No. 26. 1786. nov. 5.

1878.  -  Utam Kerczára vezetett, hol szintén egy régibb templom alapjaira találtam …”  Gózon Imre: Vasmegye határszélént tett régészeti kirándulás. In: Archeológiai Értesítő. 1878. VII. köt. 17. szám. dec. 15.  305. p.

"Kommunista tehénistálló a veleméri templomban" - feljegyzés egy denunciáció hátteréhez

Kedvenc turisztikai lapom egyik múlt évi számában beszámoló olvasható egy őrségi túráról. A szerző, aki a  a veleméri régi templomban is járt, megemlíti, hogy a templomot 1919-ben "ortodox kommunisták" tehénistállóvá akarták alakítani. A történet kisebb - nagyobb módosításokkal több honlapon is olvasható, így megtalálható a Wikipédián is. A turistaújság munkatársa is valószínűleg ezekből vette az információkat.
A wikipédiás változat csak sejteti, hogy a templom lebontására vonatkozó (állítólagos) elképzelés a kommunistáktól eredhet, viszont konkrétan utal arra,  ki lehetett a főkolompos.

"Az 1919-es Tanácsköztársaság idején az orosz hadifogságból visszatért Szabó István, a falu későbbi iskolaigazgatója által szervezett szegényparaszt csoport (amit a lakosság „kuliter banda” néven emlegetett) le akarta bontani a romos templomot, hogy a kövekből istállót építsen."

Egy másik honlap szinte szó szerint megismétli a fentieket, de kiegészíti azzal, hogy Szabó kolhozt is akart szervezni.

Egyik honlap sem nevezi meg a forrást, nem vizsgálja a közöltek valóságtartalmát.

A fenti és a hasonló sztorik jól eladhatóak, a honlapra feltett írás szerzője pedig talán úgy gondolta, hogy a tények nem is annyira fontosak, a kommunisták  minden disznóságra képesek ....

Hát akkor nézzük a tényeket! Ki volt Szabó István? Nemesócsán (Csallóköz) született, 1910-ől 1941-ig a veleméri református elemi iskola tanítója volt. 1911-ben az ő hivatali idejében épült a falu iskolája és a hozzátartozó tanítói lakás. (A világháború alatt pár évig katonai szolgálatot teljesített.) Felettesei a református egyház részéról a kercai lelkészek (Hodossy Lajos, majd Pataky László), illetve Velemér község elöljárói voltak. Elképzelhető, hogy a református egyház majd négy évtizeden át egy kommunistát alkalmazzon tanítóként???? (Szabó Velemér után, 1941-től 1948-as államosításig a szalafői református iskola tanítója volt.)

Szabó István Velemér falu és a veleméri református közösség egyik vezetője volt, aki a tanítóskodással együtt alkalmanként más közösségi feladatot is vállalt. Ez utóbbi mindenkori elvárás  egy falusi tanítóval szemben. Tevékenységét az egyházkerület is elismerte, kiváló munkájáért  kitüntetést és igazgatói címet kapott. (Lásd: Pataky László: Az Őrség múltja a Kercaszomori Református Egyházközség történetének tükrében, 1980, hn. Őrségi Baráti Kör 136. p.)

A fenti vád hátterében Horváth Ferenc kercai plébános és a veleméri gazdák közötti hosszú ideig elhúzódó birtokvita áll. (A szinte teljes egészében reformátusok lakta Velemér a kercai plébániához tartozott.) A vita kirobbanásához semmi köze nem volt a Tanácsköztársaságnak, hiszen jóval korábban kezdődött.  A velemérieket, mint az ügyüket felvállaló "tanult ember",  többször Szabó István képviselte. Horváth Ferenc nem csak a velemériekkel keveredett vitába, hanem a kercai református atyafiakkal és a domonkosfaiakkal is. 

Az eredetileg egy darabka rét használati jogát érintő ügy hosszú ideig húzódott, egyes részei jól dokumentáltak, de teljes egészében ma már nehezen rekonstruálható.

Horváth Ferencnek (annak ellenére, hogy az alaptalan vádak mögött ő áll) nagy érdemei vannak az Őrségben. Elsőként tett közzé cikksorozatot, mint látványosságról a veleméri templomról. Írásai turisztikai hírverésként is felfoghatók, hiszen a távolabb élőknek azt ajánlja, hogy keressék fel Velemért. Megírta a Hodos - Kerca - Velemér plébániák történetét. Ez utóbbi munkája kéziratban maradt, de jegyzetekkel ellátva  jó lenne kiadni. 

A más felekezetűekkel szemben ellenszenvvel viseltetett.  Így például azt is nehezen tudta "feldolgozni", hogy a veleméri templom megmentése érdekében egy református (Gózon Imre szentgyörgyvölgyi tanító) tette meg az első lépéseket. Az 1800-as évek végén alapítványt hozott létre egy kercai katolikus iskola létrehozása céljából. Nehezen hihető, hogy ez utóbbi megvalósításának ténylegesen lett volna realitása, hiszen Kercán csak néhány katolikus élt. 

Valószínűleg az iskolalapítás kudarca is közrejátszott abban, hogy Horváth Ferenc 1920 után írott leveleiben jól érezhetőek a fáradtság és egyfajta sértettség jelei. A Megyei Alispáni Hivatalhoz írt beadványaiban panaszt tett a velemériekre és a kercaiakra. A "kommunista motívum" nem csak a velemériek elleni "feljelentésében" jelenik meg, hanem a kercai reformátusokra utaló célzásaiban  is.

A blog Horváth Ferencre vonatkozó más bejegyzései:

Horváth Ferenc kercai plébános feljegyzése Rómer Flóris őrségi látogatásáról

"Kérném Méltóságod közbenjárását Szomorócz község érdekeiben"

Hodos régi templomának pusztulása

Batha György, egy őrségi kóborló a XVIII. század elejéről

Az alábbi bejegyzés szerzője Benczik Gyula. Az írást a hozzájárulásával közlöm. O.R.
----
Szentpéteri Batha György annak a Kiss Gergely kuruc ezredesnek a seregében szolgált hadnagyként, aki Béri Balogh Ádámmal együtt a sikeres 1704. évi hadjáratot vezette a Dunántúlon. Ettől fogva a váltakozó szerencsével folyó harcok során Kiss Gergely óbesterre általában a Stájerországba vezetett megelőző csapások irányítását bízták. Ezekben a portyákban vett rész Dániel Ferenc főhadnagy helyetteseként Batha György is. A kevés fennmaradt iratból csak a 1707. Szent Miklós nap tájban Stíriában tett  betörésben („amidőn Alsó-Stíriát a kurucság fölrablotta volna” – mondják a kortársak) és a tótsági kvártélyozásban való részvételéről van adatunk.

1709. június vége, Heister Körmend melletti győzelme után többé már nem sikerült visszahódítani vidékünket. A kuruc katonák visszatértek családjukhoz, gazdaságukba. Néhányan a bujdosást választották, ők voltak a „kóborlók”, közülük legfélelmetesebb hírnevet a szentpéteri Batha György vívta ki magának, aki egy év múlva már Bécsben  is ismert volt, amint ez kitűnik gróf Széchényi György két leveléből.

1.

„Az mi illeti az kóborlókat az mi földünkön, Istennek hála, immár alkalmasint kitisztultak, mivel egynek sem kegyelmeznek meg, valahányat utolérnek, fölakasztják. Az őrségi lator, Batta nevű, az kóborol egynehányad magával még a Rábán túl, de az is kézre kerül.”

1710. jún. 24. Bécs.

2.

„Ez az föld valamennyire lecsendesedett, most nem is hallunk, Istennek hála, semmit is. Az egy őrségi Bata nevű tolvaj jár még egynehányad magával.”

1710. júl. 07. Sopron.

Bártfai Szabó László: Gróf Széchényi György levelei Ebergényi Lászlóhoz (1697-1724) 1. köt. Bp. 1929. 226. p. 108. és 109. sz.

Jellemző az is a Batha keltette rémületre, hogy az Őrség környékén esett „közönséges” rablógyilkosságok mögött is őt és katonáit sejtik.

3.

Légrádi, ..., dörnyei polgárok Vas vármegyéhez, 1710. (tartalmi kivonat)

A múlt hónap 6-án két bajánházi, Sohár Miklós és Ferencz László őrségi kereskedők lejöttek  a légrádi szőlőhegyen lévő társukhoz, Roszmán Istvánhoz, akivel az elmúlt évben együtt cimborálva disznóval kereskedtek. Harmadik társukkal, senyeházi Csépán Bálinttal együtt azonban a légrádi és más polgároknak 1300 forinttal adósak maradtak, de most a tartozást nem hozták magukkal Légrádra, hanem Roszmán Istvánt magukhoz fölcsalták Senyeházára, és Csépán Bálint házánál átadták neki a pénzt. Csépán ezután a két fent említett társát Roszmán mellé adta, hogy Légrádig kísérjék. Útjukat ők azonban nem a Mura felé vették, „ hanem az nagy erdőkben, amerre szinten már Bata katonái és tolvaj társai leselkedtek”, és akik jó előre tudtak érkezésükről.

Szentgyörgyvölgy táján „Roszmán Istvánt ugyanazon tolvajok megfogván (minden legkisebb megsértése nélkül azon késérőinek) a fejét elütötték”.

Csépán Bálint felelős, sőt tettestárs Roszmán halálában, ezért kérik a vármegyét, találjon módot az ő káruk megtéríttetésére.

Vas Megyei Levéltár, Vas Vármegye nemesi közgyűlésének iratai, Kis- és közgyűlési iratok, 1710. keltezetlen.

Nemesnépi Zakál György monográfiája írásban rögzítette a helyi néphagyományt számunkra úgy, ahogy 1818-ban ezt ő Senyeházán hallhatta:

[Zakál György szövege szerkesztve:]

15. p. „A források között legnevezetesebb az, amely a kotormányi bükkösben egy bükkgyökerekkel béfonyódott part alul folydogál. Igen jó víz, amelyet messziről megkeresnek a lakosok és minden ívók dícsérnek.”

32. p.

„Közbeszéd, hogy egy Batha nevezetű őrvitéz a bajánházi régi csordahajtó végén harmadmagával egy árokbul tüzelvén egy sereg teutont [labancot] megfutamtatott és megölt. Ez az őrvitéz a kotormányi bükk alatt az említett forrásbul iván, midőn a lovára felült, a sarkantyúval a puskáját vigyázatlanul megszalasztotta és magát keresztül lőtte.”

Feltételezésem szerint Batha Györgynek, társainak, stájerországi lovas portyáiknak még máshol is maradt emlékezete az őrségi nép körében, és  persze ezt is Zakál „Leírásának” köszönhetjük. A régi őrségi lakodalom szenvedéllyel átélt leírásának egy részletében olyan mozzanat található, ami más vidékek menyegzői mulatozásában nem található meg.

65-66. p.

„...a násznagy vagy a vőfér zászlót ragadván »Hadra, vitézek!«-et kiált, a mordányok megdörrennek, a nászsereg fölzendül, és jajgató muzsikaszóval követvén a zászlót, megindul kóborlani, azaz minden házhoz elmenni valahonnan a lakodalmas vendég van, és minden háznál a násznak számára zsákmányolni. A kóborló nászsereg előtt az ajtó megnyittatik, étellel és itallal röviden meg is vendégeltetik, táncolnak, vigadnak, a muzsikusoknak bizonyos taksa fizettetik, a násznak számára tojás, szalonna szedettetik és ez »kóborlu«-nak neveztetik.

            Hazatérvén a kóborló nászsereg tüstént a násznagynak elölülése alatt, aki némelyeket vesz maga mellé, »hadiszék» tartatik, hogy azok, akik a kóborlásban magokat rosszul viselték, megbüntessenek stb.”

Nemesnépi Zakál György: Eörséghnek Leírása

Szombathely, 2002.

Posztérung, Vaskapu - A régi út Bajánháza és Kerca között.

Ma már természetesnek tartjuk, hogy a Körmend - regedei (muraszombati) út  Őriszentpéter felől érkezve Bajánsenye mai központján, azaz Senyeházán át vezet tovább a kercaszomori elágazás felé.
A jelenlegi nyomvonalat csak az 1810 körüli útszabályozás során alakították ki. A régi útvonal Őriszentpéter irányából nem Senyeházára, hanem  Bajánházára vezetett, majd a Kerka hídján át a Maláka szélében vitt tovább Kercára. A bajánházi hidat 1711-ben  "posztérung"ként (Postierung =őrhely) azaz vámszedő helyként említik. A Kerka fő ágán és holt ágán lévő két híd kijavításáról 1735-ben  külön is intézkedtek. A Bajánházát érintő útvonalat használták végig a középkor folyamán, sőt esetleg már a rómaiak idején is.
A Kerka-híd után az út a Vaskaput érintette. Hozzávetőleges pontossággal ennek helye is meghatározható, azon a helyen (vagy annak közelében) volt, ahol az út elérte a kercai határt. A "posztérung" Árpád-kori elődje lehetett, áteresztő pont, amelyhez valószínűleg kisebb erődítmény is tartozott. A XVIII. századi határjárásokban, már csak mint Kerca község határának egyik jellemző pontját említik ("az a hely, amelyet mindközönségesen Vaskapuként ismernek"). A Vaskapu dűlőnév a XX. század közepéig élt tovább.
A Regede felé vezető középkori út Kercaszomortól délre eső szakaszának csak egyes pontjai rekonstruálhatóak. Bizonytalan, hogy hol kelt át a Kerca-patakon. A Haricsától (XV. században - Cser-hegye) nyugati irányban vezetett tovább, elhaladt a Szent Vencel templom mellett. Onnan Szerdahelyen át vezetett tovább Tótlak felé.
Bajánháza  a református és a katolikus egyházigazgatás szempontjából  még a XIX. század elején is a kercai fárához, illetve plébániához tartozott. Nyilvánvalóan azért, mert Kercáról akkor még közvetlenül elérhető volt. (A senyeházi reformátusok és katolikusok Őriszentpéterhez tartoztak.)
A XIX. század eleji őrségi  útrendezésben Nemesnépi Zakál György is közreműködött. Feltételezhetően az ő "lobbitevékenységének" is szerepe van abban, hogy Senyeháza útcsomóponttá vált. Az ő munkájának eredményeképpen szerveződött meg az egyházközség, épült meg a templom is.